Azok a szülők, akik szeretnék otthon oktatni gyermekeiket, számos okból dönthetnek így. Mielőtt azonban keresztény szülőként fontolgatunk hasonló döntést, fontos végiggondolnunk, hogy Isten igéje mit mond erről a témáról. Először is kezdjük néhány fogalom tisztázásával.

A szülő és a gyermek

A Biblia szerint a gyermek Isten ajándéka (Zsoltárok 127,3), akit saját képmására teremtett (1 Mózes 1:26-27). Ezzel már szöges ellentétbe kerülünk a bennünket körülvevő világgal, amely sokkal inkább termékként, mintsem Isten ajándékaként tekint a gyermekre (különösen a magzatokra).

Gondoljunk csak a béranyaság egyre népszerűbb – és egyre jövedelmezőbb – iparágára, ahol a megrendelést követően a 9 hónapos “gyártási idő” elteltével a gyermekeket más termékhez hasonlóan adják és veszik. Vagy gondoljunk azokra a fejlett nyugat-európai országokra, ahol a korai terhességi szűrővizsgálatoknak köszönhetően a születési rendellenességgel (pl. Down-szindrómával) rendelkező magzatok már szülés előtt “kiselejtezhetők”¹.

A Biblia szerint a szülő, mint minden ember, sáfár (Lukács 12:42-44). A sáfárság kiváltság, de felelősséggel is jár. Mindannyian felelősek vagyunk a szavainkért, illetve azért, hogy az Istentől kapott erőforrásainkkal (pénz, idő, kapcsolatok) hogyan gazdálkodunk. Egy nap majd ezekről számot kell adnunk Krisztus ítélőszéke előtt (2 Korinthus 5,10). Nekünk azonban, akik szülők vagyunk, mindezeken felül még arról is tanúskodnunk kell, hogy milyen nevelést adtunk gyermekeinknek, akiket Isten ránk bízott.

Küldetés és felelősség

A Biblia szerint a szülők – különösen az apák – feladata, hogy gondoskodjanak gyermekükről (1 Tim 5,8) és Isten tanítása szerint neveljék őket (5 Mózes 6,6-7; Ef 6,4). A Biblia nem írja elő, hogy a gyermekek tanítását kizárólag a szülők végezhetik, viszont ha a szülők más személyeket is bevonnak a gyermekük tanításába, az Istentől kapott szülői felelősségük továbbra is az ő vállukon nyugszik. Más szóval, keresztény szülőként felelősek vagyunk azért, hogy a gyermekeinket Isten tanítása szerint neveljük, függetlenül attól, hogy a tanítást mi magunk vagy mások (pl. pedagógusok, tanítók, edzők) végzik-e el. A Biblia tehát nem a gyermeknevelés formáját, hanem annak célját írja elő.

A kérdés tehát a következő:

Azok a személyek, akik a gyermekeinket a gyakorlatban nevelik, vajon Isten tanítása szerint végzik-e a munkájukat?

Mint láttuk, ez a kérdés azért fontos, mert a gyermeknevelés feladatát Isten ránk, szülőkre bízta, és ezen az sem változtat, ha másokat is bevonunk ebbe a feladatba. Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, két dolgot érdemes végiggondolni.

Először is, az Isten szerinti nevelés nem passzív, hanem aktív. Vagyis Isten nemcsak azt kéri tőlünk, hogy sose beszéljünk róla negatívan, hanem azt is, hogy aktívan dicsőítsük őt az életünkkel és szavainkkal egyaránt. Azok a tanítók, akik a “szakmai hitelesség” címén teljes mértékben kizárják Istent a tanításukból, a gyermekeinket lényegében arra tanítják, hogy alapvetően két fajta valóság létezik: van a keresztény valóság, aminek Isten is része – erről vasárnap a templomban, vagy legfeljebb hittanórán beszélünk; és van a tudományos valóság, ami Istentől független – erről beszélünk a többi órán. A valóságnak ezen mesterséges szétválasztása nem bibliai világnézeten alapszik.

Másrészt pedig vegyük figyelembe, hogy egy oktatási intézményben a gyermekeink nevelésében a kortársaik legalább annyira meghatározó szerepet játszanak, mint a tanáraik – nem utolsó sorban azért, mert az idejük nagy részét nem a tanáraikkal, hanem a kortársakkal töltik, ezért ők sok szempontból sokkal nagyobb hatással vannak rájuk, mint a tanáraik (akár pozitív, akár negatív irányban).

Amennyiben a fenti két szempontot figyelembe véve jó lelkiismerettel igennel tudunk válaszolni az eredeti kérdésre (“azok a személyek, akik a gyermekeinket a gyakorlatban nevelik, Isten tanítása szerint végzik-e a munkájukat?”), ez azt mutatja, hogy a gyermekeink jó kezekben vannak, amiért hálát adhatunk Istennek.

Ellenkező esetben viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy van-e a gyermekeink nevelésének egy olyan más formája, amiben jobban be tudjuk tölteni a szülői küldetésünket. Ez a kérdés különösen akkor válik égetővé, amikor azt tapasztaljuk, hogy az intézményes oktatás  gyermekeink testi-lelki növekedését nemhogy nem segíti, hanem kifejezetten hátráltatja.

Az otthonoktatás legnagyobb előnye, hogy nagyobb szabadságot és lehetőséget biztosít arra, hogy betöltsük szülői kötelességünket. Maga a forma még nem jelent garanciát, a változást az hozza, amivel az iskolapadban töltött idő helyett megtöltjük gyermekünk napjait.

Összefoglalás

Gyermekeink kincsek, akiket Isten maga bízott ránk, és akiknek a neveléséért Isten előtt felelősséggel tartozunk.

A Biblia  szabadságot ad arra, hogy gyermekeink nevelésébe másokat is bevonjunk, azonban ettől még a felelősség a mi vállunkon nyugszik.

Azon keresztény szülők számára, akik úgy érzik, hogy az Istentől kapott szülői hivatásukat a hagyományos intézményes oktatás keretein belül nem tudják betölteni, az otthonoktatás lehetőséget és szabadságot ad arra, hogy ezt megtegyék.

---

Jegyzetek

Borítókép: Willem de Poorter: A talentumok példázata (17. század) (Forrás: Wikimedia)

1. Például Izlandon a 2000-es évek elején szinte az összes anya, akinek a magzatánál Down-szindrómát észleltek, a terhességmegszakítás mellett döntött. Ez az arány 2015-ben Franciaországban 77%, Dániában pedig 98% volt. Forrás: https://www.cbsnews.com/news/down-syndrome-iceland ↩︎